Bye-Bye life 14

14. nap reggel

Amit tegnap elfelejtettem, a bronchszópiával sikerült szövetmintát venni a tüdődaganatból, így jövő hét végére meglesz az eredmény, és el lehet kezdeni gondolkozni a kezelésen.

Fájdalommentesen aludtam, csak reggel jelentkezett egy enyhe fájdalom, úgyhogy bevettem egy Cataflamot és egy csepp CDB-t. (A Contramalt kicsit későbbre tartogatom, amikor programjaim lesznek, mert úgy tűnik körülbelül 8 órán keresztül tart ki a hatása).

Hajnali négykor ébredtem. Nem a fájdalomtól és nem is a rettegéstől, csak egy megfoghatatlan ürességérzéssel a mellkasomban. Most, hogy pontosabban sejteni, mire számíthatok, úgy tűnik, megint végig kell csinálnom a szokásos reggeli menetet: tudatosítani magamban, hogy mi történt, hogy hogyan dolgozom fel ezt az egészet, és mire használom fel az időm.

Ma nehezemre esik az írás. Az utóbbi napokban sokat gondolkoztam azon, vajon jól teszem-e, hogy írom ezt a blogot, és traumatizálom vele a barátaimat, ismerőseimet. De hát ezt csináltam egész életemben, ez a szakmám. Megfoghatóvá tenni a megfoghatatlan érzéseket, hogy kezdeni lehessen velük valamit. Ehhez a munkához társ kell. Persze visszamehetnék terápiába, és a terapeutám vár is rám, de még nem tartok ott, még idő kell. Talán most könnyebb láthatatlan társakkal megosztani az érzéseimet, és talán most sok társ kell, nemcsak egy. Régóta úgy gondolom, hogy nem lehet teljes életet élni, ha nem vagyunk tudatában a saját halandóságunknak. Anélkül súlytalanná válik minden, vagy nem lesz akkora súlya, hogy a legjobb választásokat, döntéseket hozzuk meg, a legfontosabb élményeket keressük. Szóval talán nem baj, hogy írok. Aki nem bírja, nem olvassa el.

Az életem során megélt traumák azt is tudatosították bennem, hogy bizonyos értelemben nehezebb a visszafordíthatónak tűnő helyzetek megélése. Amikor elhagy a szerelmünk, a poklok kínját éljük meg, ütünk, vágunk, vagdalkozunk. Ha meghal a gyerekünk, vagy a saját halálunk közeleg, nincs

választási lehetőségünk. Mennünk kell az úton, amit kijelöltek nekünk. Nem könnyebb ez, csak egy csendesebb, lemondóbb, beletörődőbb érzés.

Egyébként úgy tűnik, még nem adtam teljesen fel. Ma reggel elkezdtem félni az „Egy esküvő – egy temetés” bulitól. Végül is Covid járvány van. Ha most elkapom, valószínűleg heteken belül belehalok. Úgy tűnik, annál tovább szeretnék élni. Szóval megint elbizonytalanodtam, mi legyen azzal a bulival… Átgondolom.  

Folyik a fürdővíz. A ma reggeli fürdéshez Chopin Nocturne Op. 9 No 1 B Flat.   Utána Angie-vel reggelizek, beszélek Julcsival Skypeon, és találkozom Viktorral, hogy egyeztessünk a jegygyűrűkről.