Bye-bye life 10

10. nap reggel

Ma is fél hatkor ébredtem. Illetve fél ötkor, de szerencsére sikerült visszabóbiskolnom még egy órára. Nem mondom, hogy teljesen nyugodt vagyok, de nincs bennem a szokásos reggeli zaklatottság. Mintha ráléptem volna egy útra, ahonnan már nem lehet letérni, úgyhogy nincs más választásom végigmegyek rajta. Vagy még a tegnapi nap hatása alatt állok. Vagy tudom, hogy még van egy nap haladékom, mielőtt ledobják az atombombát.

A tegnapi kirándulás után lefekvéskor nagyon fájt a combcsontom. Még az esti Cataflam, CBD kombináció sem mulasztotta el. Aztán bevettem egy Rivotrilt, és mintha elfújták volna a fájdalmat. Még elalvás előtt gyorsan utána olvastam a szakirodalomban. Találtam egy cikket arról, hogy kísérleteznek a klonazepámmal, mint kiegészítő fájdalomcsillapítóval a tumorok okozta neuropátiás fájdalmak csökkentésében. Működik. Amúgy a szemem sokat javult a csarnokvíz csapolástól. Azt nem mondom, hogy jól látok, de már nemcsak az egy méterre levő tárgyak körvonalait tudom kivenni, hanem akár az öt méterre levőkét is. Ha nem lennék ennyire jártas orvosi dolgokban, azt gondolnám, talán nem is daganat és kezd elmúlni. így viszont sajnos azt gondolom, hogy a szemnyomás csökkenése javított a keringésen. Minden esetre az jó, hogy legalább átmenetileg javítani lehet az állapotomon, és hogy talán még nem kényszerülök opiátok szedésére.

Ami még jobb hír, a szemem keringésének javulásával, mintha napról-napra enyhülne a fejfájásom. Hátha nincs agytumorom is.

Jó, hogy a Korányiba kell menni, nem pedig a Kék Golyóba. Érdekes, hogy a környezet mennyire befolyásolja a lelkiállapotot. Könnyebb lesz megkapni az ítéletet egy ősfás parkban, ahol század eleji villaépületek állnak, mint egy betonbunkerben.

Lassan készülődök, hamarosan indulnom kell.