Bye-Bye life 11

11. nap délután

Délutánra megint sikerült összekaparni magam. Sokat segítettek a barátaim. És megdupláztam a Cataflam adagomat. Meg persze a többórás napozás is jót tett. Hazafelé hívott Tari Annamari. Nem beszéltünk semmi különösről, de szeretem a csilingelő hangját.

Délelőtt az anyakönyvvezetővel egyeztettem, az esküvőhöz szükséges dokumentumokról és időpontról. És kiderült, hogy prezentálnom kell a második házasságom felbontásáról a határozatot. Kisebb pánik. Körülbelül 1990-1994-ig voltam házas. Hozzámentem egy meleg barátomhoz, hogy ne piszkálják annyit a munkahelyén. Sok-sok éve nem beszéltünk. Felhívom G-t, hogy nála vannak-e a dokumentumok, illetve, hogy emlékszik-e arra, hogy pontosan mikor váltunk el, ha meg kellene őket szerezni a bíróságról. Mire ő: „Arra nem emlékszem drága Lucilka, csak arra, hogy Medárd napján esküdtünk, és zuhogott az eső. És csodás házasság volt…”. Így nehéz lesz megszerezni a papírokat. Végül happy ending meglettek a papírok, holnap le is adjuk őket Diósjenőn és jövő kedden talán már jöhet is az esküvő, utána meg a buli. Talán az lesz a legjobb, ha „Egy esküvő-egy temetés” bulit tartok. Mégse lesz olyan patetikus az egész. Aki lazulni akar, lazul, aki búcsúztatni, búcsúztat. Kiska segít megszervezni a bulit. Nem bírom elégszer leírni, csodálatos barátaim vannak.

Közben megtudtam Nórától, hogy Tramadol szedése esetén még nem kérdőjelezhetők meg a jogi döntéseim, csak a komolyabb opiát származékok alkalmazásakor. Szóval csütörtökön elfogadom a komolyabb fájdalomcsillapítást, és talán könnyebbé válnak az éjszakáim és a reggelek.  A reggeli hangulatommal kapcsolatban még egy gondolat: Arra jöttem rá, hogy az erőnlétem még mindig tökéletes, most is lefutnám a tíz kilométert erőből, ha engednék az orvosok és nem lennének a fájdalmak. Szóval fájdalmak nélkül talán még élő embernek érezhetem majd egy ideig magam és újra mozoghatok.