Bye-Bye life 21

21. nap

Lassan kezdem megérteni, miért maradtak ki Esterházy naplójából napok, majd hetek.

Maslownak igaza volt. Amikor a testi szükségletek kielégítésére fordítjuk az energiánkat, nem marad motiváció a szociális és önmegvalósítási szükségletekre. Az elmúlt napokban az időm jelentős részét a testi szükségletek kielégítésével töltöttem: Kb. napi 2 óra meleg fürdő, mert akkor kevésbé fáj a bordám a derekam és a fejem (lazítja az izmokat és serkenti a fejemben a szem tumor okozta keringészavart). Kb. napi 2 óra földön fekvés felpolcolt lábbal. Ülő-álló-fekvő helyzet váltogatása. Kitalálni, milyen ételt fogad be a gyomrom, hogy ne éhgyomorra szedjem a fájdalomcsillapítót (sajnos a Contramal nemcsak a beleket állítja le, hanem az egész emésztést, már egy kétszersült után is úgy érzem, mintha egy téglát nyeltem volna le). Kitalálni, mikor melyik fájdalomcsillapítót vegyem be.  

Ez kiradíroz a fejemből minden gondolatot. Eltűntet minden motivációt, a fürdéshez például már zenét sem teszek be. És megszakítja a kapcsolatot a külvilággal. Ők élnek, gondolkodnak, éreznek, én meg be vagyok zárva ebbe a testbe. Azt reméltem, ha már ezt dobta sors, legalább spirituális élmény lesz. De ez… Tegnap Kiska felvetette, hogy utazzunk le a tengerhez. Remek bakancslistás ötlet, csak hát hogyan és minek. A többórás autóút teljesen kicsinálná a derekam. Utána meg feküdjek órákat egy horvát panzióban felpolcolt lábbal?  Valószínűleg ezért ódzkodok ennyire a kemótól is. Még inkább bezárna ebbe a sivár testi valóságba.

Tanulság: úgy meghalni, mint a Mindhalálig zenében talán szívbetegséggel lehet. De csontáttéttel nem…