Bye-Bye life 29

29. nap

Ma megint a test az úr. A testi szükségletek kielégítése mellett a testemmel kapcsolatos kérdések foglalkoztatnak: Jobban fáj a gerincem, vagy csak azt hiszem, hogy jobban fáj, amióta tudom, hogy összeroppant egy csigolyám? Vajon a koponyaűri nyomás fokozódásától van hányingerem, vagy a marokszámra szedett fájdalomcsillapítótól? (Ez utóbbi legalább tisztázódott, egy pho levestől elmúlt a hányinger).

Már nem bízom a testemben, egy szavát sem hiszem el. Olyan, mintha a legjobb barátom árult volna el. Pedig jóban kellene lennünk, hogy megadjam neki azt, amire szüksége van és én is megkaphassam azt, amire nekem van szükségem. De már csak egyes szám harmadik személyben tudok viszonyulni hozzá, mintha nem is én lennék. Mára ennyi…