Bye-Bye life 13.2

13. nap délután

Délután 3 órára értem haza elcsigázottan. A nap kezdete maga volt a pokol. Nem vettem be reggel fájdalomcsillapítót, mert nem volt szabad vizet innom a vizsgálat előtt. Várni kellett egy órát a branül behelyezésére. Amikor végre sorra kerültem, a fájdalomtól már folyt a könnyem (ilyen eddig nem volt). A nővérek tündérek voltak, rögtön kaptam egy Voltaren infúziót. Mintha maga a mennyei manna csöpögött volna az ereimbe. Szóval ilyen az intravénás szerhasználat. (Legalábbis az elején. Azt már tudjuk, hogy később nem) Hosszan vártam a bronchoszkópiára, amitől rettegtem. Azért féltem ettől ennyire, mert 25 évvel ezelőtt, amikor bronchoszkópiára kísértem az anyámat, ő csatakosra izzadva, remegő lábakkal jött ki. Ahhoz képest, nem mondom, hogy bolhacsípés lett volna, de messze rosszabb dolgokat elviseltem már az életben, például a fogvésést. Nórától utólag megtudtam, hogy régen még vastag merev csöveket dugdostak le az ember légcsövén, nem ilyen kis finom hajlékonyakat.

És akkor a hír, amit mind tudni szeretnétek: 1 daganat a tüdőben, 1 a szemben, egy a 4. bordán, és két lencsényi méretű a májban. Tudom, rosszul hangzik, de én sokkal rosszabbra számítottam. Ha az agyamban lett volna, amire a fejfájás miatt gondoltam, bármelyik pillanatban nyáladzó zombivá változhattam volna, vagy helyben esek össze. Ha a gerincben nagyobb daganatok (gerinc és combfájdalom), bármelyik pillanatban összeroppanhatott volna a gerincem. Az erős derék és combfájdalmat az orvosom szerint valószínűleg egy olyan kisméretű daganat okozhatja a gerincben, ami a CT-n nem is látszik, de nyom egy ideget. Szóval halálos ítélet, de ezt amúgy is tudtam már, de nem azonnali. Akár hosszabb időt is eltölthetek a halálsoron, mint az amerikai halálraítéltek. Ráadásul nem csak a halálsoron, hanem akár a mezőkön és erdőkben, mert ez azt jelenti, hogy nem kell rettegni a gerincem miatt és kirándulhatok! Ma megkaptam az opiát tartalmú fájdalom csillapítom. Szóval Dr. House nyomdokaiba lépek. Ígérem, nem fogom marékszámra szedni a Contramalt, csak napi kettőt szükség esetén 2 Cataflammal kiegészítve, ahogy az orvos előírta nekem. Ma este próbálom ki először. Reményeim szerint kezdődhet a fájdalommentes élet. Azaz maga az élet. Fájdalommal nem volt az.

És még ott az 1 százaléknyi vagy ezreléknyi remény. Hátha alkalmas leszek a molekuláris diagnosztikára és kísérleti kezelésre.

Közben baráti összefogással szerveződik az „Egy esküvő, egy temetés” bulim. Valószínűleg vasárnap, 17-én lesz, mivel szombatra szinte lehetetlen jó helyet találni. Az is valószínű, hogy korai kezdéssel. Mert akármennyire is romantikusan hangzik, hogy áttáncolnám az éjszakát, amióta beteg vagyok rendszerint ötkor, fél hatkor ébredek. Úgyhogy inkább a kora estét fogom áttáncolni. De ha már többet tudok, megírom.

Szóval mára ennyi. Elfáradtam….