Bye-Bye life 16

Reggel 5.30-kor arra ébredtem, hogy pisilnem kell. Amikor próbáltam felülni, kiderült, hogy nem mozdul a hátam. Illetve mozdul, de olyan pokoli fájdalommal jár, hogy inkább nem mozdítom. Átgördülés hátról hasra, négykézlábra állás, majd felhúzódzkodás a könyvespolcon. Körülbelül 5 percbe tellett talpra állnom.

Megint eszembe jutott, hogy itt lehet, hogy nem hónapok, hanem csak hetek vannak hátra. Meg, hogy legyen ennek az egésznek már vége. Tudjátok, hogy az egészben a testi leépülés riaszt a legjobban. Erről már írtam.

Először értelemszerűen egy Cataflam. A pisilés szóba sem jöhetett, túl fájdalmas lett volna leülni a vécékagylóra. Álltam az előszobában néhány percet, tenyérrel az asztal szélére támaszkodva, aztán Black Mamba „mozdulj meg nagy lábujj” módszerét alkalmazva sikerült néhány milliméterre fájdalommentesen megmozdítanom a hátam. Rájöttem, hogy ez nem a csontáttét, hanem izomgörcs, amit valószínűleg a csontfájdalom okozta kényszer testtartás és az utóbbi hetek mozgásszegény életmódja okozott. Elmúlt a pánik. Egy meleg zuhany mellett döntöttem, hátha lelazítja egy kicsit az izmokat, mivel a fürdés szóba sem jöhetett, nem tudtam volna beleülni a kádba. Tudtam, hogy ezzel biztos felébresztem Gergőt, aki szintén rosszul alszik, de hát nem állhattam még órákig két tenyérrel az asztal szélére támaszkodva. Gergő fel is ébredt, és reumakrémmel bekente a hátam. Ettől egy kicsit jobb lett, de még messze voltam a szabad mozgástartománytól. Gergő javaslatára ezután félórás izomlazítás következett egy kis masszázslabdával a fal mellett. Ez már csodákat művelt. Ezt követte immár egy meleg fürdő, mert már be tudtam ülni a kádba, és dupla adag magnézium pezsgőtabletta. Azért is írom le ezt ilyen részletesen, mert tulajdonképpen büszke vagyok rá, hogy két óra kitartó munkával kirándulásra kész állapotba hoztam magam. Nem mentünk persze olyan sokat, mint máskor, csak 15 kilométert, azt is lassan, de mégis, megcsináltam. És az egész napot két Cataflammal, bár vésztartaléknak magammal vittem a Contramalt is. És kipróbáltam a profi esőkabátomat, amit a nulladik nap előtt egy héttel vettünk Francival a túraboltban. Az sem fog már bontatlan csomagolásban heverni a szekrényben.

Eddig barátokkal mentünk, kellett már ez a kirándulás kettesben, az erdőben jobban tudunk beszélgetni, mint a megszokott környezetünkben. Szerencsére egyre kevésbé tabu közöttünk, hogy a betegségemről beszéljünk. És most már szégyenkezés nélkül bevallom, két fát is megöleltem. Mert jó érzés. Szóval, ahhoz képest, hogy milyen rosszul indult a nap, egy egész jó napot hoztunk össze.

Még sikerül távol tartanom a csütörtöki szövettan eredménytől való félelmet. Remélem, ez szerda estig így is marad. 

A szokásos esti gyógyszerek mellé még fél óra masszázslabda és reumakrém. Hogy ne ismétlődjön meg ez az egész.