Bye-Bye life 7.2

Hetedik nap délután

Rézvörös hajjal tényleg jobb.

Nóra egyre idejött és kivitt a Margitszigetre. Tudta, hogy magamtól nem mentem volna el odáig. Kicsit sajgott a szívem, amikor a futókat néztem, de azért így is jó volt. Kétórás napozás egy padon. Kevés dolog van, amitől annyira jól érzem magam, mint amikor süti a bőrömet a nap. Ha már haldokolni kell, bassza meg, nem lehetne nyáron?

Elmesélek egy érdekes történetet, amit ma Nórának is elmondtam. Körülbelül egy héttel azelőtt, hogy ez az egész elkezdődött volna, három páciensem hirtelen kilépett a terápiából. Eljöttek, és azt mondták, szeretnék lezárni, még most vagy jövő héten.  Ilyen nincs egy jó terápiában.  Elmondtam persze, hogy ezt nem így szoktuk, hogy van egy lezáró szakasz, és hogy nem érdemes kihagyni a gyászfolyamatot. Meg persze rákérdeztem a lehetséges negatív érzésekre. De nem, kötötték az ebet a karóhoz, hogy nagyon szerettek hozzám járni, sokat fejlődtek, de ennyi elég. A búcsúzáskor sírtak mind a hárman, egyikük ajándékot is hozott: lávaköveket, amikért ő maga mászott fel a Vezúv tetejére. Azzal a mondattal adta át, hogy: „Ez távol tart minden rosszat”. Persze, mit csinál ilyenkor egy terapeuta? Azon gondolkozik, hogy hol rontotta el. Még szupervízióba is készültem ezzel. Aztán tegnap eszembe jutott: „Lehet, hogy megérezték, hogy jön a baj, és elmentek gyorsan?” „Nekem is szólhattak volna” mondom nevetve Nórának. Mire ő: „De hát szóltak is, így szóltak”. Igaz.

Újra otthon, naplóírás, vacsora Gergővel. Utána majd 5 csepp CBD, Rivotril, alvás.

Jó volt ez a délután.