A halálugrást úgy hajtja végre az ember, hogy kiugrik a tizedikről, talpra esik, utána szépen besétál a sarki kocsmába és megrendel egy felest. Nekem csak elhihetitek. Nem mindegy, hogy mit iszik az ember utána, mert akármennyire is tudja, hogy talpra fog esni, az ugrás azért mégiscsak izgalommal jár. Én egy Whiskyt szoktam ilyenkor szódával. Elég erős ahhoz, hogy megnyugodjak tőle, de a szódától könnyen csúszik, többet is el lehet fogyasztani belőle, amennyiben szükséges.
A legnehezebb az ugrásban mégiscsak az, hogy hogyan tölti el utána a napot az ember. Az ugrás megvolt. Jó. Akár magától ugrott az ember, akár lökték, valahogy túlesett rajta. Rendben. Sikerült is talpra esni. Remek. A kocsmát is megtalálta, és a feles is megvolt. Kiváló. Na de mit csináljon utána? Halálugrás után ugye nem megy a közértbe bevásárolni az ember. Valahogy nem helyénvaló. Meg persze a piacra sem. Meg lehet az élményt osztani barátokkal, de a tapasztalat azt mutatja, hogy nemigen érdekli őket. Szívesen osztoznak persze, az ugrás utáni túlélés első mámorában, de aztán nem tudnak mit kezdeni a dologgal. Ha maguk is ugrani készülnek, nem szívesen gondolnak a rájuk váró izgalomra. Ha pedig nem szoktak ugrani, akkor az a baj. A sikeres ugrás utáni ürességérzet meg szinte megriasztja őket. A legjobb ilyenkor hazamenni, és betenni egy videokazettát a lejátszóba. Nézi egy kicsit az ember, aztán szép lassan elbóbiskol rajta. Másnap aztán lehet menni a közértbe, piacra, dolgozni, vagy amit csak akar az ember. Ilyenkor már úgy lehet tenni, mintha semmi sem történt volna…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése