Bye-bye life 4

Negyedik nap

Ez az első real-time bejegyzés, most, hogy végre lett Internetem. Most már a mai naplót töltöm fel. Ébredés, kávé az alagsori automatából, cigi. Na, itt az első pánikroham. Ma tudom meg a röntgen eredményét. Félek. Igazi rohamnak azért nem mondanám, csak erősebben dobog a szívem és van egy kis mellkasi szorítás. Nem akarok nyugtatót. Meg akarom élni azt, ami van, akármi is legyen. Aztán mégis egy fél 0,25-ös Frontin mellett döntök, igazi babadózis, az erős szívdobogás mégis enyhül tőle. Továbbra is eszemnél vagyok, semmi köd a fejemben szerencsére.

9-kor behív az orvos. Már az is jelzésértékű, hogy utolsónak, amikor már minden beteg elment. Így, hogy bátorra Frontinoztam magam már rá merek kérdezni a röntgen eredményre. Találtak egy foltot a tüdőn. Szóval nem primer a szemdaganat. Érdekes módon nem esek teljesen kétségbe. Persze jó lett volna, ha egy szemkivétellel megúszom a dolgot, akár 80 éves koromig is élhettem volna. Már a szemfedőt is megterveztem, kis fehéret piros kereszttel, mint amilyet Daryl Hannah visel a Kill Billben. Szerették volna a páciensek. Hogy miért nem esek teljesen kétségbe? Valami miatt arra számítottam, hogy az egész tüdőm tele lesz foltokkal. 40 év dohányzás után, mégis mi másra számítana az ember? Délután végre hazaengednek a kórházból. Holnap megyek a Kék Golyóba a további vizsgálatok megbeszélésére. Több órás várakozásnak ígérkezik. Majd kell keresnem a polcon egy olyan könyvet, amiben jó nagyok a betűk, hogy tudjak olvasni közben.

Végre otthon. Beugrik Angie. Jót dumálunk nem találkoztunk lassan háromnegyed éve. A hírek egyáltalán nem érdekelnek. Megnyitom a 444-et, a Telexet, aztán ugyanazzal a mozdulattal le is zárom, pedig múlt héten még mindent elolvastam. Tényleg kell majd az a bakancslista.  Előválasztáson azért voltam. Akármi történjék is velem, szólít az állampolgári kötelesség, na meg a barátaimra is gondolnom kell, ha már ennyire mellettem állnak.

Mára ennyi. 5 csepp CBD olaj, egy Rivotril, remélem menni fog az alvás.