Bye-Bye life 6.2

Hatodik nap: délután

A mammográfia lelet negatív. Legalább ez. A prognózisom szempontjából nincs jelentősége, de legalább jó érzéssel nézek majd rá s tükörben.

Hazafelé a Kék Golyóból láthatatlannak érzem magam. Talán, ha tűzvörösre festjük holnap a hajam Mónival, segít majd. Vagy nem. Most üresség van. Úgy tűnik a gyászfolyamatból nálam a denial, anger, bargaining szakasz teljesen kimarad. Most a depression van. Annak is a kiüresedett szakasza. Az érzelmes, patetikus depressziót jobban szeretem. Nem ilyen halott.

Jó lenne futni egy szigetkört. Ha jobb idő lesz, lehet, hogy két Cataflannal megpróbálom. Hiányzik a futás.Tavaly persze zuhogó esőben is futottam. De most idén van.

Mára ennyi. Az ürességből ennyire tellett.

Lassan jön Gergő. Beszélgetés, Risotto, Rivotril, CBD, film, alvás

Bye-bye life 6

Hatodik nap: délelőtt

A tegnap esti terv borult. Még felugrott Franci és Nóra. Megittuk a maradék Whiskyt. Én három centet, Franci egy felest, Gergő semmit, Nóra meg a többit 😀 Milyen rég nem voltunk így négyen együtt. Miért is? Általában (még egy hete) késő estig dolgoztunk, és erre már nem jutott idő. Este megint fájtak a csontjaim, elfújta a jókedvet, mint a huzat. Szerencsére addigra már hatott a CBD, Cataflam és a Rivotril.  

A reggelek a legnehezebbek. Gergő már hajnalban elment dolgozni. A kislányunk halálakor egyszer már végigcsináltuk ezt. Külön-külön is nehéz a fájdalmunkat elviselni, de ha a kettő összeadódik, az már-már elviselhetetlen.  Egyébként úgy tűnik a haldoklás tényleg magányos tevékenység, időnként szükségem van az elmélkedésre és az egyedül töltött időre is. Annyi mindent rendbe kellene tenni még. Csak nem tudom pontosan, hogy mit.

Beveszek 1 Rivotrilt. Cinci halálát gyógyszer nélkül csináltam végig. De akkor úgy éreztem, az erős fájdalom is egy kapocs. Ez most nincs.

Vajon meddig fogom tudni ezt a blogot írni? Eleinte az Esterházy is naponta írt, aztán már kimaradtak napok, hetek. Remélem minél tovább. Amikor írok, itt vagyok.

Kádfürdő, Kill Bill 1 soundtrack. Szóba jött még a Dido’s lament is Purcelltől, de akkor menthetetlenül végigbőgném a kádfürdőt. Talán majd később. A kádat megint nem mostam ki. A Kill Bill rossz választás volt. A Trois Couleurs Blanc kellett volna Zbigniew Preisnertől. Na, majd holnap.

Beszélgetés Skype-on egy páciensemmel, aki különösen közel áll a szívemhez. Ő mindent tud. Erős lány kibírja. Együtt gyászolunk, meg persze beszélünk őróla is. Mély tartalmas beszélgetés. Ennyit az analitikus neutralitásról és absztinenciáról. Azt hiszem, inkább Yalom pártján állok. A haldoklásával kapcsolatban a pszichológus legyen transzparens. (Persze, vannak olyan helyzetek, amikor ezt nem lehet és kerülendő). De most úgy tűnik, a közös gyászfolyamat inkább építő, mint ártalmas. Alapos mérlegelés vár rám, hogy eldöntsem, kivel mit lehet-kell megosztani.

CBD olaj, öltözés, és indulás a Kék Golyóba a mammográfia leletért. Kelleni fog a jövő heti kivizsgálás elindításához. Azt hiszem, gyalog megyek. Vezetni nem tudok fél szemmel. Illetve tudok, mert múlt héten, amikor még nem tudtam, hogy félig vak vagyok vígan vezettem, Csak hát most már tudom.

Még indulás előtt belehallgatok a Trois Couleurs Blanc-ba.