A hatalmas kiszáradt, homokos tómederből kiállt néhány betemetett nádszál még mindig zöld csúcsa. A korábban levonult víz helyenként hullámosan meggyűrte a homokot, a tó közepén azonban hatalmas tükörsima felületet hagyott, ami üvegszerűen csillogott a napfényben. A csillogó sima medret csak egy helyen szelték át emberi lábnyomok, amelyek szinte hívtak, hogy kövessem őket. Keresztben átszeltem a tómedret, majd megkerülve a nádast a homokos meder szélén egymagában álló, kiszáradt bokorhoz értem. A bokornál a nyomok hirtelen elfogytak, a bokor egyik ágán pedig egy csillogó női fülbevaló. Ennyi. Van persze minderre racionális magyarázat. A tó partján levő homok már nem volt összetapadva, a szél biztosan eltüntette a bokortól távolodó emberi lábnyomokat. A fülbevalót valahol találhatta és odaakasztotta a bokorra, hogy aki keresi, megtalálja. De talán mégis úgy volt, hogy átszelte a homokos medret, a fülbevalót, még a bokorra akasztotta, hogy maradjon valami látható nyom ott, ahol a lába utoljára érinti a földet. Azután köddé vált, vagy a föld nyelte el. Akárhogy is, magával vitte a titkot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése