Egy szerda reggel történt. Tudjuk, hogy szerda volt, mert Klárika aznapra várta a lányát, aki minden héten bevásárolt neki a Lehelen, együtt megkávéztak, elropogtattak egy brióst, beszélgettek, majd Zsuzsa bement az egyetemre megtartani a délutáni óráját. Hétközben Zsuzsa csak egyszer jött. Jött volna persze többször is, de Klárika ragaszkodott hozzá, hogy munka után menjen csak haza a családjához, elvégre ott nagyobb szükség van rá.
Szóval szerda reggel volt. Klárika felvette a frottír köntösét, majd elhúzta a függönyt és kitárta az ablakot, hogy kitegye szellőzni az ágyneműt a napra. Ekkor látta meg az autót. Az autó tetejére jól olvasható nagy fekete betűkkel ez volt írva: „Ütött az órád”.
Mintha egy gejzír tört volna fel a mélyből, Klárikát úgy árasztották el az emlékek. Azt mondják a halála előtt lepereg az ember előtt az élete filmje. Ha ez igaz, akkor ez volt az a pillanat, amikor Klárika meghalt, legalábbis lélekben. Látta a fegyveres katonákat, akik puskatussal hajtották őket a Duna felé. Eszébe jutott az anyja arca, aki egy hirtelen mozdulattal bedobta őt az út mentén álló kukába és azt sziszegte: "Maradj itt kislányom, amíg valaki érted nem jön." Látta annak a kedves fiúnak az arcát, aki másnap reggel kiszedte a kukából a didergő, szipogó kislányt, és hazavitte. Filmszakadás… Később persze férjhez ment, igen... Isten áldásával megszületett a lánya Zsuzsa, akiben ő is és a férje is sok örömét lelte. Most azonban rádöbbent, hogy aznap éjjel ott a kukában vége lett a filmnek. Azt a hatvan évet, a kuka után , már potyautasként töltötte. Az autó a nagy fekete betűkkel egyenesen a filmszakadás pillanatába repítette. A teste még élt két évet…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése