Bámulom a tetőtől talpig fekete csipkébe öltözött, bakancsos, dark gothic istennőket, miközben az asztalnál az üveges bornak álcázott, kannás borból készült fröccsömet iszom, és hozzá rósejbnit eszek. Az egyiknek combközépig érő tűzvörös haja van, olyan sűrű és tömör, mint a nagyvadak szőre, a másik testét tetőtől talpig ezüst szegecsekkel kivert páncél borítja, mintha egyenesen a harcmezőről jönne. Lenyűgöző a látvány, csak kicsit nagy a felhajtás egy vidéki fesztiválhoz képest, gondolom magamban. A fesztiválon kiemelkedően sok jó zenekar lép fel, végig süt a nap, és olcsó a büfé, többet nem is kívánhat egy nyári hétvégén az ember. 11-kor, a nap záró koncertjeként lép színpadra a fesztivál sztárvendége a Woven Hands. Már az első akkordok gyomorszájon vágnak. A koncert közepén már több férfi és nő úgy zokog körülöttem, mintha kisgyerek lenne. Én nem sírok, sírtam már eleget, csak hagyom, hogy a zene átjárja a testemet. De ha valaha az életben még meghallgathatom őket, én is istennőnek öltözök majd, hogy a mennyekbe repítsenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése