2011. április 27., szerda

Búcsu anyától

Reggel anya izgatott hangjára ébredek: „Aki ebben az országban a kerti törpével újjat húz, azt felfalják a disznók!” Már megint a parlamenti üléseket nézte, gondolom magamban. Rendszerváltás óta anya minden reggel lelkesen nézi a parlamenti üléseket. A szabadság mámorával tölti el, hogy ő is részt vesz, hogy ő is ott lehet. Én pedig a hírekre ébredek…soha nem történik semmi a parlamenti üléseken…. 
Anya beteg, a rák szép lassan felfalja, már csak 50 kiló… Mióta beteg lett nem eszik húst, pedig szerette. Talán nem tudja elviselni a tudatot, hogy miközben rágja valami szép lassan belülről, ő is egy másik élőlény húsát marcangolja a fogaival. Reggel még nem tudom, hogy ez lesz anya utolsó mondata, pár órával később elindul otthonról, az utcáról már a mentő viszi a kórházba, mert a sugárkezeléstől szétroncsolt ütőere már nem pumpál elég vért az agyába… A korházban még néhány hetet él, csendben, beszélni már nem tud, ki tudja, mi járhat a fejében. Megvárja október 23-át, hajnalban hal meg. Anya ágya mellett bóbiskolok egy fotelban, amíg nem volt sok beteg, még ágyat is kaptam, de most tele a kórterem. Hajnalban még kimegyek egy cigire. „Várj meg, kérem, mert tudom, hogy kevés időnk van így együtt hátra…” Anya megvár, aztán szó szerint kileheli a lelkét. A kórteremből szép lassan minden beteg kioson a folyosóra. Pár órával később indulok el a néma sorfal között. Sírok és nevetek, megvárta október 23.-át, anyához méltó halál, gondolom magamban…
Anya politikai múltjáról a Nők Lapjából szereztem tudomást néhány évvel korábban. Reggel a vécén, szokásomhoz híven lapozgatom az újságot, és egyszerre csak ott van, szinte az egész oldalt betöltő fényképe. MUK-os fiatalok olvasom. Anya olyan a fényképen, mint egy igazi forradalmár, fújja a szél a haját, lebeg a ballonkabátja. Lelkesen rohanok ki a vécéről: „Anya itt vagy az újságban!” Anya meglátja a képet, és elsápad. „Tedd el gyorsan, ne mutasd meg senkinek” –mondja. „De hát benne van a Nők Lapjában.”- makogom, de az észérvek nem hatnak, az újságot el kell tenni. Annyit tudok meg tőle, hogy ült is egy évet, többet nem mond, nem is kérdezem. Na és milyen meglepetéseket tartogatsz még, kérdezem magamban…
. Én már csak a háziasszonyt ismertem, meg persze az óvónőt a kőbányai útról. Ha ügyeletes volt, reggel ötkor indultunk Zuglóból, még sötétben. Még most is kiráz a hideg, ha ezekre a hajnali indulásokra gondolok. Később persze már nem jártam be vele az óvodába, de amikor hazajött, még több órán át hangosan artikuláltan beszélt: „Zászlót csinálok belőled fiam, és kilógatlak az ablakon” – mondta. „De anya, már 16 éves vagyok…” Póka Egon is az óvódásom volt, dicsekedett, ha olyan hangulatban volt. „Szép kis karrier” - mondom magamban. Szerencsére csak magamban, mert máris összeszorul a gyomrom, ez nem volt szép, ez övön aluli ütés volt, tudom, hogy a T.F-re akart menni, csak nem volt pénz. A két gyerek közül persze a fiú tanult tovább, persze azt is minek, mikor már rég elvitte az alkohol meg a májzsugor.
Anya viharos múltjáról csak néhány történetet tudok.. Öt éves voltam talán, amikor a bátyámmal a szokásos délutáni kutatást végeztük apa szekreterében. A bátyám egyszer csak dühödten elkezd lengetni előttem egy papírt. Anya elárult, anya becsapott, férjnél volt már korábban is, itt a válóperes papír… A bűnvádi eljárásra a konyhában került sor. A két gyerek dühödten, vádló szemekkel vonja kérdőre Anyát. Már nem is emlékszem, hogy hogyan reagált, talán zavarban volt, talán nem. Egy biztos. Nem nevetett, arra emlékeznék. Az lett volna csak az igazi árulás… Szerencsére évekkel később mesélte csak el, hogy ki volt az első férj, így is túl sokat, így is túl hamar… Jó családból származó úri fiú, sportújságíró. Az övék volt a Hauer cukrászda. Szóval ezért jártunk annyit oda…. Héjanász volt az avaron, túl fájdalmas, túl veszélyes, anya nem bírta tovább, otthagyta. Na meg persze az úri család sem nézte jó szemmel a proli lányt. Amikor Anya összeházasodott apámmal, mert Anya gyereket akart, az újságíró kiugrott az ablakon. Szóval legalább egy ember halála szárad már a lelkemen.
Na de apám előtt sokat járt még táncolni. Az egész éjszakát áttáncolta, sokszor onnan ment a munkába. Az elvált nőket mindenki kurvának nézi. Ennyi volt a sommás összegzése arról az időszakról.
Aztán jött apám, nem volt szerelem. Apa arab férfi volt, aki biztos komolyan veszi a házasságot, akivel lehet gyereket vállalni. Meg is kérte a kezét, meg is lett a két gyerek. Még magam is óvodás voltam talán, amikor anya büszkén elmesélte, hogy amikor elément az óvodába az apám, az egyik gyerek megkérdezte: „Márta néni, hogy lehet neked ilyen csúnya férjed, amikor te olyan gyönyörű vagy.” Nagyon fájt. Ez volt talán Anya legkomolyabb árulása egész életünkben. Utána évekig fantáziáltam arról, hogy majd én leszek apa felesége, majd én kárpótolom, és jóváteszem az összes sérelmet, ami Anya részéről érte…
            Attila halálával újabb korszak kezdődött Anya életében. Néhány hete ment nyugdíjba, úgyhogy otthon volt, amikor a fia összeesett az előszobában. TROMBÓZISOS EMBÓLIA.  A kórházban élt még két napot, kómában lélegeztető gépen, de aztán lekapcsolták róla, „Mert csak egy gép volt az egész osztályon, biztos másnak kellett” - mondta Anya nekikeseredetten. Anya minden követ megmozgatott hogy túlélje. Jól jöttek az 56-os tapasztalatok. Napokon belül hinni kezdett a reinkarnációban, még a halottlátóhoz is elmentünk Putnokra, de sajnos mire odaértünk a Putnoki halottlátó asszony meghalt… Vajon tudta előre, hogy meg fog halni? – gondoltam magamban. Talán jobb is így, Isten nyugosztalja…
            Aztán Anya megnyugodott. Jobb lett, bár nem volt rossz azelőtt sem. Hogy milyen áron, hogy megérte-e? Nem tudom… Már nem jártunk mindennap a temetőbe, és eljött velem a Budakalászi turkálóba is. 2 zsák ruhát hoztunk haza. Sugárzott a boldogságtól, soha életében nem vett még ennyi ruhát egyszerre.
Még az esküvőmre is eljött, amikor hozzámentem egy homoszexuális barátomhoz, hogy bizonyítson, ő is tud nőt szerezni, neki is megy. „Szegény fiú, segíts rajta kislányom”, mondta, mielőtt elindultunk az esküvőre, aztán a barátnőmmel végigviháncolta az egészet, amikor meglátta, hogy mennyi fiú érkezik párban. Anya bölcsebb lett, tudta már hogy min érdemes kiakadni, és mi az, amin nem.
            Az almaméretű daganatot a nyakán 3 teljes hónapig rejtegette. Egy nap arra mentem haza, hogy egy Zepteres hiéna, egy senkiházi ügynök ül a lakásban. Egy lámpát akart eladni borsos áron anyámnak. Persze lebeszéltem Anyát a lámpáról. Akkor még nem tudtam, hogy ott van a nyakán a mérgezett alma. A FRANCBA! A FRANCBA! Életében utoljára vágyott nagyon valamire, én meg lebeszéltem. Nem akartam, hogy a Zepteres hiéna hülyének nézze az Anyámat. Így megy ez…
            Október 23-a este. A barátaimmal ülök a szobában, Anyáról beszélünk. Este befekszem anya fotelágyába. A párna alól egy papírt húzok elő. Haldokló anya imája e felnőtt gyermekeiért, ez áll rajta…. Még hány meglepetést tartogatsz?

Ki gondolta volna miközben nap mint nap állt a konyhában és főzte a lecsót meg a bablevest. Na meg a Cannellonit. Isten nyugosztalja.
Persze most már én is főzök szinte minden nap. Na jó, minden másnap. Na ezt is ki gondolta volna? De velem mi lesz, tűnődök magamban, rólam ki mesél majd az analitikusának?

1 megjegyzés:

  1. Anyukádról mindvégig sugárzott a nyugalom és a szeretet. Kívülről nagyon kiegyensúlyozottnak tűnt...

    VálaszTörlés