Albert

Liza talán öt éves lehetett, mikor Albert Flórián először megjelent a plafonon. A nagy barna foltok persze azelőtt is ott voltak, sőt biztos Albert is, csak addig nem vette észre. Persze addig nem feküdt a szülei ágyában, ahonnan jól lehetett látni Albertet, de most beteg volt, áthozták magukhoz. Nem látszott az egész focista, csak a férfitorzó, a tüskésre nyírt rövid haj, na meg a focista mez a férfi mellkasáig. A lázas éjszakai álmok eltűntek, Albert viszont maradt. Ott volt másnap és ott volt harmadnap. Liza kíváncsisággal vegyes borzongással nézte a focistát. Nem látott még soha focistát, még a tévében sem. Vagy talán csak párszor. Az apja nem szerette a focit. Az anyja is csak néha nézte, amikor döntő volt, mert nem volt rá ideje. Liza tudta, hogy valami fontos történik, mert az anyja ilyenkor nagyon izgatott volt, sőt még kiabált is, hogy: „Vigyázz, már, vigyázz!” meg azt, hogy: „Te barom!” Szóval ilyen egy focista… Alberttel jóban lettek. Mikor Liza egyedül játszott a nagyszobában, Albert ott kuksolt a sarokban és nézte, hogy mit csinál. Alberttel beszélte meg a titkát is. Hogy mikor megpróbálta a kislámpa dugóját bedugni a konnektorba, valami furcsa érzés szaladt át a testén. Nagyon megijedt. Persze nem szólt anyának, mert tudta, hogy anya nagyon ideges lett volna.

Éjjel viszont Lizának át kellett mennie a gyerekszobába. Albert nem jött vele, ő persze ott maradhatott a szülőkkel a nagyszobában éjszakára. Pedig jó lett volna, ha átjön. Liza nagyon félt a férfitól, aki éjszakánként be akart jönni az ablakon. Liza ágya pont az ablak alatt volt. Amikor a férfi bejön majd éjszaka, pont Liza lesz az, akit meglát. Hogy ezután mi történik majd, azt Liza maga sem tudta, talán magával viszi, de hogy semmi jóra nem számíthat, az egyszer biztos. Anya azt mondta, hogy hallaná a csörömpölést, ha bejönne valaki, de Liza tudta, hogy a férfi olyan halkan kúszik majd át az üvegen, hogy senki nem fogja meghallani, még talán Liza sem, csak amikor más késő, amikor már mindennek vége. A férfi sok éjszakán át lapult az ablak alatt a sötétben. Várta a megfelelő pillanatot, hogy lecsapjon. Később már nem volt ott, talán elunta a hosszas várakozást, talán egy másik gyerek ablaka alatt lapult. A férfival viszont elment Albert is. A barna foltok még mindig ott voltak a plafonon, de Albert eltűnt. Liza még napokig várta, hogy visszajön, aztán szép lassan elfelejtette.

Albert csak negyven évvel később jutott eszébe. Nézte a beázást a falon, és dühöngött. Aztán eszébe jutott Albert. Talán mégis visszajön? Tudta, hogy Albert ugyan elment, de a sötét árnyak, még ott lapulnak az ablak alatt, és várnak. Persze nem olyanok, mint akkor gondolta a kiságyában, hanem sokkal félelmetesebbek. Akkor még nem tudta, hogy az árnyak nemcsak az üvegen át tudnak hangtalanul bekúszni a szobába, hanem le a torkán keresztül egyenesen a gyomrába. Az árnyak, akik a jeges kezükkel a nyakát szorongatják, az árnyak, akik a mellkasán ülnek és a beteljesületlen vágyak árnyai, amelyek a lágyékában fészkelnek. Talán, ha visszajönne Albert...