Amikor két éve kiderült, hogy rákos vagy, sejtettem, hogy szinte reménytelen a küzdelem. Neked mégis elhittem, hogy sikerülni fog. Mert ki másnak, ha neked nem. Olyan bátor voltál, és elszánt. Még azt is kezdtem elhinni, hogy az én életem is jóra fordulhat. Mert ha csak fele annyit teszek érte, mint te, már az is elég kell hogy legyen. És ha csak fele annyira vagyok elszánt, mint te, már az is jó. Most aztán mi lesz velem? Mi lesz velünk? Nem fogunk már együtt röhögni. Nem fogunk már együtt sírni. Nem fogunk már együtt inni. Nem fogunk már együtt enni. Nem fogunk már együtt lenni.
És nem fogunk már együtt bízni...
És nem fogunk már együtt bízni...
Ha hinnék Istenben, azt kérném tőle, hogy vigyázzon rád, és hogy vigyázzon ránk, mert olyan sérülékenyek vagyunk nélküled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése